Megérkeztem a célállomásra és egy 45 év körüli nő fogadott. Minden stimmelt. Szép és tiszta lakás volt. Elkezdtük a machinációt.
Aztán szépen lassan egyszer csak egy régi antik szekrényféleségből előkerültek az ostorok. Igen! Mert nem is egy volt, hanem vagy három. Volt egy bilincs is ami nem egy ilyen igazi fajta volt hanem a gyengébbik fajtából. A felállást is elmagyarázta. Én leszek kikötözve, ő pedig "simogat" azokkal a huncutságokkal. Na mondom! Az biztos hogy nagyon élvezte. A szemei csillogtak és valami olyasmit láttam bennük mint amikor egy kisfiú először kap biciklit életében. Egyszerre látszódott a szemeiben öröm, kielégülés és vágy. A bilincsek a kezemen voltak mindvégig míg ő enyhén csapkodott velük. Ha az ágyon feküdtünk akkor fel kellett tartanom a kezem ha éppen álltunk akkor a magasba kellett emelnem. Fárasztó volt az biztos. Kaptam mindenhova. A hátamra, a hasamra, a fenekemre. Közben csókolt, nyalogatott és harapdált. Amikor végeztünk folyamatosan mosolygott. Láttam, hogy nagyon tetszett ez neki. Azt is elmondta, örült hogy ennyire nyitott voltam erre. Azt mondta, még fog párszor hívni.
Utolsó kommentek